Angol és német nyári tábor gyerekeknek: TIKK
Ha szeretnél magadnak egy nyugodt hetet a nyáron amikor Te pihenhetsz, míg gyermekeid egyszerre okosodnak és élvezik a nyarat, akkor a gyerekeknek a VIST nyelviskola által szervezett angol ill. német nyári táborban (TIKK tábor) a helye!
Külön jó hír, hogy este a táborozók élményekkel teli, fáradtan érnek haza, így a nyugodt este is biztosítva 
Angol és német nyári tábor gyerekeknek
TIKK:
- Tartalmas
- Interaktív
- Kommunikatív
- Kreatív
Első alkalommal 2010-ben szerveztük meg a gyerektábort Taksonyban (Budapesttől 20 km-re), erdei környezetben. A nagy sikerre való tekintettel minden évben meg szeretnénk ismételni. 2012-ben a helyszín Szigetszentmiklós lesz, a VIST központja.
A napközis tábor időtartama 5 nap (hétfőtől péntekig), ezalatt a gyerekek kreatív és sport programokon vesznek részt, például: filmek, szerepjáték, éneklés, kézműves foglalkozások. A foglalkozásokon kívül minden napra jut 4 óra angolozás vagy németezés, melynek célja nem csak a gyerekek szókincsének bővítése, hanem olyan magabiztosság elnyerése, aminek köszönhetően a közös családi nyaraláson már a gyerekek tolmácsolhatnak a szülőknek! Arra fogunk törekedni, hogy a gyerekekhez csak angolul vagy németül beszéljünk a nap folyamán.
A táborban napi 3-szori étkezést biztosítunk változatos ételekkel és minden nap friss gyümölcsökkel.
A tematikus programok 8-16 óráig tartanak, érkezés 7:30-tól, távozás 16:30-ig.
Együttműködés a szigetszentmiklósi Helen Doron-nal
Ha van 6 éves kor alatti kistestvér, ő az azonos időpontban megrendezésre kerülő, tőlünk 2 percre található Helen Doron táborba tud jelentkezni (ld időpontok).
Jelentkezés a Helen Doron táborokba: http://kisdunamente.helendoron.hu/
2012-es időpontok és témák
Tapasztalt tanárokkal, színes programokkal várjuk a gyerekeket idei nyári táborunkba!
Ha van férőhely, 1-1 napra is lehet jelentkezni!
A tábor időpontjai így alakulnak:
- június 25-29 - angol 7-9 éveseknek (kistestvéreknek párhuzamosan Helen Doron tábor - ld Együttműködés címszó)
- július 2-6 - angol 10-13 éveseknek
- július 9-13 - német 10-13 éveseknek
- július 16-20. - angol 7-9 éveseknek (kistestvéreknek párhuzamosan Helen Doron tábor - ld Együttműködés címszó)
- július 23-27. - német 7-9 éveseknek
Jelentkezési határidő: 2011.06.10, jelentkezés itt!
Tematika: Utazás a világ körül
| Angol | Német |
|---|---|
| angol nyelvű országok, ahova ellátogatunk képzeletben: USA, Nagy-Britannia, Ausztrália, Kanada, Írország Érintett témakörök: filmek, időjárás, házak, sport, ételek |
Német nyelvű országok, ahova ellátogatunk képzeletben: Németország, Ausztria, Svájc Érintett témakörök: város és vidék, időjárás, állatok, ruházat, sport |
Napi program:
- 07:30 - 08:00: érkezés
- 08:00 - 08:30: első nap ismerkedés, többi nap: bemelegítés (kis mozgás, ismétlés, előző napról beszélgetés)
- 08:30 - 09:30: nyelvóra
- 09:30 - 10:00: játék (nyelvi társasjátékok)
- 10:00 - 10:15: tízórai (gyümölcs, tea)
- 10:15 - 11:00: nyelvóra
- 11:00 - 12:00: kézműves foglalkozás, alkotás
- 12:00 - 12:30: ebéd
- 12:30 - 13:30: mesenézés/hallgatás, pihenő
- 13:30 - 15:00: mozgás a szabadban (séta, fagyizás, játszótér)
- 15:00 - 15:15: uzsonna (péksüti, gyümölcs)
- 15:15 - 16:00: nyelvóra
- 16:00 - 16:30: lehet jönni a gyerekekért
(A programok az igényektől, a gyerekek aktivitásától függően változhatnak, de a nyelvórák és a nyelvi játékok minden nap meg lesznek tartva.)
Létszám
A tábort minimum 8 fő jelentkezésekor indítjuk el, maximális létszám: 12 fő. Ha az adott napra még van férőhely, lehet egy napra is jönni. Ha csak 1-1 napra szeretnétek jönni, azt a jelentkezi lap megjegyzés rovatában jelölhetitek. A jelentkezési határidő után tudjuk megmondani, van-e még hely.
Árak
- A tábor díja öt napra mindössze 20.000 Ft + 3.000 Ft étkezésre (gyümölcs, kétfogásos ebéd, péksüti)
- Üdülési csekket elfogadunk!
- Testvéreknek 2.000 Ft kedvezmény
- Napidíj (ha van férőhely, lehet 1-1 napra is jönni): 5.600 Ft
Fizetés menete (ha mind az 5 napra jöttök):
- Első részlet (min. 5000 Ft) vagy teljes összeg 2012.06.15-ig utalással vagy készpénzzel az irodában
- Második részlet legkésőbb a tábor kezdetét megelőző munkanapig.
- Számlaszámunk: Mayflower BT, CIB Bank Zrt 10700512-43610406-51100005.
A megjegyzés rovatba írd be a détumot amikor a tábor lesz, és a gyerek(ek) nevét.
További információ kérhető emailben és telefonon.

